Guido Anthony Huaman Huillca, msp perui diakónus írása

Szent Pál szavaival kezdem: „Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy gazdag lévén szegénnyé lett értetek, hogy szegénysége által meggazdagodjatok.” (2Kor. 8,9) Az apostol a korinthusi keresztényekhez szól, hogy buzdítsa őket a nagylelkűségre, hogy segítsenek a rászoruló jeruzsálemi híveken.
Jézus Krisztus kegyelméből kell kiindulnunk, ahogy a Szentírás mondja: mivel ők már ismerik a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, Pál emlékezteti és tanítja őket mit jelent kegyelemből adni, tudván, hogy Krisztus nem hatalom és gazdagság által jelenik meg, hanem gyengeség és szegénység által. Szeretetből lett szegény: a “szegény lett” kifejezés a görög φτωχός “Ptojeúo” szóból származik, ami azt jelenti, koldusnak, nincstelennek és átvitt értelemben szegénynek lenni. Ebben az összefüggésben magyarázza el Pál, hogy Krisztus megalázta magát, kiüresítette magát, annak ellenére, hogy ő rendelkezett minden hatalommal, tekintéllyel, dicsőséggel, tisztelettel és fenséggel, hogyan hagyta el helyét Istennél, és az Atyának engedelmeskedve emberi formát öltött, rettenetes kínokkal meghalt értünk, magára vette amit megérdemeltünk volna, hogy mi az ő szegénysége által meggazdagodjunk. A gazdagság amelyről Pál beszél nem az anyagiakról szól, hanem lelki gazdagságról: képességekről, áldásokról, üdvözülésről, megbocsátásról, örömről, békéről, dicsőségről és tisztességről, arról, hogy örököstársai vagyunk Krisztusnak.
Isten megtestesülése mily nagy misztérium! Mindennek oka az Isten szeretete, ami kegyelem, amit nem habozott nekünk adni és feláldozni magát a teremtményeiért akiket szeret. Jézus szegénnyé válásának célja nem maga a szegénység, hanem amint Szent Pál mondja, “hogy szegénysége által meggazdagodjatok.” Mi tehát ez a szegénység, amit Jézus tanít nekünk és gazdagít minket? Krisztus szegénysége, amellyel gazdagít bennünket, abban áll, hogy testté lett, magára vette gyengeségeinket és bűneinket, és Isten végtelen irgalmát tudatta velünk. Krisztus szegénysége a legnagyobb gazdagság: Jézus gazdagsága az Atya Istenbe vetett korlátlan bizalma, mindenkor rábízza magát, mindig az ő akaratát és dicsőségét keresi.
Jézus gazdagsága abban rejlik, hogy ő a Fiú, az ő szuverén kiváltsága az Atyával való egyedülálló kapcsolata. Amikor Jézus arra hív minket, hogy vegyük fel az ő elviselhető, hordozható igáját, akkor arra hív, hogy gazdagodjunk ezzel a „gazdag szegénységgel”. Isten gyermekké lett közöttünk, átölelte szülei szegénységét, elutasította az emberek gazdagságát és hatalmát. Egy kisgyerek a teremtés két legszeretettebb emberének, Józsefnek és Máriának karjaiban, ez az ő nagy gazdagságuk, egy szép és befogadó család, a legdrágább kincs, amivel az ember rendelkezhet. Azon a betlehemi éjszakán Jézusban testté lett Isten szeretetének misztériuma, a gyermeki gyengédség és a mennyei mindenhatóság egyesült a Fiú Isten személyében.

Az anyagi nyomorúság az, amit szegénységnek szoktunk nevezni, és azokat érinti, akik emberhez nem méltó körülmények között élnek, akik meg vannak fosztva alapvető jogaiktól és szükségleteiktől, mint élelem, víz, higiénés körülmények, munka, fejlődés lehetősége stb. Szembesülve ezzel a nyomorúsággal, az egyház misszionárius tagjain keresztül felajánlja szolgálatait, válaszol a szükségletekre, hogy begyógyítsa a sebeket, amelyek eltorzítják a szegény emberek életét. Krisztus arcát látjuk a szegényekben és az utolsókban, amikor szeretjük és segítjük őket, akkor Krisztust szeretjük és segítjük.
Amikor a hatalom, a luxus és a pénz bálványokká válnak, akkor az igazságos elosztás
követelményénél fontosabbak lesznek. Ezért szükséges, hogy a lelkiismeret megtérjen a
valódi igazságosságra, egyenlőségre, józanságra és megosztásra.
Nem kevésbé aggasztó az erkölcsi nyomorúság, ami abból áll, hogy a bűn rabszolgáivá válunk. Hány család szenved mert egyik tagja – aki talán kiskorú – alkoholtól, drogoktól, szerencsejátéktól vagy pornográfiától függ! Hány ember veszítette el élete értelmét, fosztotta meg magát a jövő kilátásaitól vagy vesztette el a reményt! Mindez azért, mert nem ismerik Isten irántunk érzett nagy szeretetét, nem tapasztalták meg azt a végtelen és irgalmas szeretetet, amelyet Isten a gyermekei iránt tanúsít. Olyan ez a szeretet, hogy nem bánta, hogy el kellett hagynia a dicsőségét és lejönni a földre megmenteni minket a haláltól. Ez a nyomorúság mindig kapcsolódik a lelki nyomorúsághoz, ami akkor ér bennünket, amikor elfordulunk Istentől és elutasítjuk szeretetét. Ha úgy gondoljuk nincs szükségünk Istenre, aki Krisztuson keresztül felénk nyúl, mert azt gondoljuk, hogy elegek vagyunk magunknak, akkor a kudarc útján haladunk. Isten az egyetlen, aki valóban megment és megszabadít.
Mi, Szegények Szolgái Misszionáriusok Krisztus példáját követve igyekszünk helyrehozni a világban oly elterjedt lelki nyomorúságot, ezért vagyunk a szegények között, hogy megértsék, Krisztus értük jött, és arra is tanítjuk őket, hogy Krisztus szegény volt, mint mi. Ezért a Szegények Szolgái Misszionáriusnak a feltámadás tanújának kell lennie, és soha nem kell szomorúságot mutatnia az arcán. A feltámadás tanujának lenni nem azt jelenti, hogy elkerüljük a keresztet, ahogy sokan gondolják, hanem éppen ellenkezőleg, átöleljük a keresztet, de nem teherként, hanem mint hidat, amely a bölcsességhez vezet, ahogyan szabályunk, a Krisztus követése mondja: “bölcs az, aki cselekszi Isten akaratát, és elhagyja a magáét.” A kereszthordozás nem azt jelenti, hogy szomorúan hordozod, ellenkezőleg, azt jelenti, hogy örömmel teszed, tudván, hogy üdvösségem benne van: „Krisztus egész élete kereszt és mártírium volt, és te nyugalmat és örömet keresel magadnak? Tévedsz, ha mást keresel, mint a Krisztusért való szenvedést.” (Krisztus követése) A Szegények Szolgái teljes mértékben elfogadjuk az egyház tanítását, és meg vagyunk győződve arról, hogy a szegények anyagi hiánya lelki nyomorúságuk következménye, ezért mi misszionáriusok igyekszünk minden erőnkkel, hogy megsokszorozzuk Krisztus jelenlétét a legszegényebbek között, és hogy mint megtört kenyerek legyünk jelen közöttük. Mi Szegények Szolgái tudjuk, hogy a legnagyobb szegénység és nyomorúság nem annyira az anyagiak hiánya, hanem a Krisztus-ismeret hiánya.

A szegénység nagy problémája a bűnben gyökerezik, a megoldás pedig mindenekelőtt az lenne ha Krisztus szeretete uralkodna szívünkben, vagyis először a saját szívünket alakítsuk át, hogy később mások szívét is megváltoztathassuk.
Mindannyian szegények vagyunk, és a legszegényebbek azok, akik nem ismerik Istent. Igaz keresztény az, aki feltétel nélkül átadja magát Isten akaratának. A szegénység legtökéletesebb mintája Mária, amikor ezt mondta: „Íme, az Úr szolgálóleánya vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” (Lk 1,38) A lemondás és a ráhagyatkozás minden keresztény szárnya kell legyen, amellyel Istenhez emelkedik, ezért a mi dolgunk az, hogy dicsőítsük az Úr Jézust.
Egy kérdés, amelyet mindannyiunknak fel kell tennünk magunknak: hogyan adjunk teret a szegénységnek, egyszerűségnek életünkben? Elsősorban segítsük a szegényeket, hogy valamilyen módon enyhüljön az a szegénység amely tönkreteszi őket. Másodsorban pedig szeressük a szegénységet mint erényt: legyünk egyszerűek, ami segít megszabadulni a felesleges anyagi javaktól, hogy azok ne uralják lelkünket.
Jézus különleges szeretetet érzett a szegények iránt, akiket hegyi beszédében és az utolsó ítéletről szóló példázatában dicsért, olyan mértékben, hogy azt mondta, üdvösségünk múlik azon, hogy szeretjük-e a szegényeket és a szűkölködőket, és osztozunk-e velük.
A keresztény ember, Krisztus követője arra van hivatva, hogy lélekben szegény legyen, ez az igazi tanítványság feltétele. A lelki szegénység magában foglalja az egyszerű életmódot és a szegényekkel való szolidaritást, a kegyelmet, hogy felismerjük Jézust a szegényekben, azokban, akik szenvednek, és akiket igazságtalanság ér vagy erőszak, gyűlölet áldozatai. A Katolikus Egyház Katekizmusa mondja: “A mi Urunk figyelmeztet bennünket arra, hogy elleszünk választva tőle, ha elmulasztunk segíteni a szegények és kicsinyek súlyos szükségében, akik az ő testvérei.” (KEK 1033)
Valaki mondta egyszer, hogy az egyház gazdagsága a szegények, mert „nem Szent Péter fogja kinyitni neked a menny kapuját, hanem a szegényekben jelen lévő Jézus, akinek te segítettél.” Jól ismerjük Jézus szavait: “Éheztem és ennem adtatok, szomjúhoztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem. Mezítelen voltam és felruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok, börtönben voltam és meglátogattatok…. És megkérdezték: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél és enned adtunk volna, vagy szomjúhoztál és innod adtunk volna? És mikor láttuk, hogy idegen voltál, és befogadtunk volna, vagy nem volt ruhád és felruháztunk volna? Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál és meglátogattunk volna? Így felelt nekik: Bizony mondom nektek, amit a legkisebb testvéreim közül eggyel tettetek, én velem tettétek.” (Mt 25, 34-40)