A II. Vatikáni Zsinat, melyet több mint 50 év elteltével már be kellett fogadjunk, emlékeztet minket arra, hogy a hívők (nemcsak papok, szerzetesek, szerzetesnők) szentségre vagyunk elhívva (vö. Lumen Gentium 11/3, 32/3, 39–42). Úgy definiálja, hogy “a szeretet tökéletesítése” (vö. LG 39, 40/2). Milyen pontos meghatározás! Valóban, “a jó, ha rövid, kétszer olyan jó”, mondja a közmondás, és pontosan erre vonatkozik. A szeretetnek ez a tökéletessége pedig elárasztja életünk minden rétegét, még a nyelvünket is! Ezzel a kérdéssel szeretnék most foglalkozni.

Nemrég hallottam egy ex-sátánista tanúságát, aki megtért. Elmondta, mi mindent csinált, hogyan népszerűsítette az abortuszt, valamint másik fő tevékenysége a gonosz eszközeként keresztény közösségek szétzilálása volt. Elmagyarázta, hogy a sátánisták ehhez három módszert használnak. Az első: erkölcsi botrányok okozása (kiskorúakkal való visszaélés), a második: gazdasági jellegű botrányok provokálása, és ha ezek nem járnának sikerrel, akkor a harmadik csalhatatlan módszer a pletykákhoz folyamodás: negatív megjegyzésekkel és susmogásokkal felbomlasztani a keresztény közösséget. Innen van cikkem címe is: a pletykaság, a megszólás, a susmus, a gonosz egyik eszköze amivel fel tud dúlni közösségeket.

Mennyiszer hangsúlyozta ezt Ferenc pápa! Például: “Nem jó pletykálni. «Halottad? hallottad? Ez a közösség egy pokol! Ez így nincs rendjén......» Ha bajom van egy testvéremmel, mondjam meg a szemébe, vagy valakinek aki segíteni tud, de nem másoknak, hogy befeketítsem őt. A susmus és a sustorgás borzasztó. Mögötte irigység, féltékenység, nagyravágyás van. Gondolkodjatok el ezen. Egyszer hallottam egy szerzetesnőről aki lelkigyakorlat után megígérte, hogy soha nem fog rosszat beszélni egy másik társáról. Ez szép útja lehet a megszentelődésnek. «De atyám, bajok vannak...» Mondd el a felettesednek, a püspöködnek, aki tud rá gyógyírt és orvoslást. Ne mondd el olyannak, aki nem tud segíteni. Fontos a testvériség. Mondanál rosszat anyádra, apádra, testvéreidre? Soha. Akkor miért csinálod az odaszentelt életedben, a szemináriumban, a papi életben? (Szeminaristákhoz, novíciusokhoz, novíciákhoz szóló beszéd a Hit Éve alkalmából. Róma, VI. Pál terem, 2013. július 6.)

Ferenc pápa mondott egy másik példát is, emlékeztetve Néri Szent Fülöp életéből egy jelentős epizódra: “Egy asszony elment hozzá gyónni és meggyónta, hogy pletykált. A szent azt mondta neki: «Asszonyom, penitenciaként, mielőtt feloldozom, menjen haza, fogjon egy tyúkot, kopassza meg, majd a környéken szórja szét a tollakat, azután jöjjön vissza.» Másnap visszament az asszony: «Megtettem amit kért atyám, feloldoz?»  «Nem, van még valami. Most menjen vissza és szedegesse fel a tollakat, mert a pletykaság ugyanolyan mint bepiszkítani másokat.» Aki susmorog, pletykál, az bepiszkítja a másikat, tönkreteszi jóhírét, életét.” (Reggeli meditáció, Szent Márta ház, 2016. május 12.) Gyerünk, te is szedd fel a tollakat amiket szétszórtál! Hozd helyre a kárt, amit okoztál! Ilyen a pletykálás: elrabolja felebarátod jó hírét, amit szinte lehetetlen helyreállítani.

Azt mondhatnánk, hogy morálisan csak bizonyos emberek lennének jogosultak ítéletalkotásra másokkal kapcsolatban: azok, akik felelősséggel tartoznak egy közösség irányításáért (például: a pápa az egyházért; püspök a hozzá tartozó lelkekért; lelkipásztor a híveiért; a közösség vezetője a tagjaiért; tanár a diákért; orvos a betegért; szülők a gyermekeikért, és így tovább).

Ez nem egyfajta engedmény, mintha azt mondanánk: “Szegények! Akkora teher van rajtuk, megengedjük nekik, hogy kifakadjanak ránk!” Nem felhatalmazás arra, hogy ilyen nagy bűnt elkövessenek, hanem felelősségvállalásuk része az, hogy vezessék és irányítsák a rájuk bízottakat az érettség felé, tudniuk kell elemezni negatív vonatkozásaikat, de csak azért, hogy megjavítsák, korrigálák, megoldást adjanak az ő javukra. Nem megsemmisíteni akarnak, hanem segíteni. 

Mikor beszélhetek tehát rosszat valakitől? Egyszerű a válasz: SOHA! És ha nem akarunk ebbe a rossz szokásba esni, akkor el kell kerülni az alkalmat is, hogy valakiről negatív gondolatok, ítéletek fogalamzódjanak meg bennünk. Minden a szívben kezdődik, vigyázzunk tehát erre! Csak egy valaki ítélkezhet feletted vagy kritizálhat téged (akár könyörtelenül is): saját magad!

Felipe atyának, Isten nyugosztalja, aki lelki vezetőm volt, és az MSPTM szeminaristáké hosszú éveken át egészen haláláig az Ajofrínban lévő szemináriumunkban, neki volt egy kitűnő mondata: „Ha szent akarsz lenni és boldog, ne analizálj, ne elemezz!” Erről van szó! Ha szentek akarunk lenni, és meg akarjuk őrizni bennünk és körülöttünk a békét és örömöt, ha nem a gonosz eszközei szeretnénk lenni, akkor beszéljünk mindig konstruktívan és pozitívan másokról. Ha nem így érzünk, akkor pedig inkább maradjunk csöndben!