Tanúságtétele Luis-María msp atya
Úgy emlékszem, hogy már kisfiúként, úgy hat éves koromtól éreztem a hívást, hogy kövessem Jézust.
Louis-Maria Salle atya vagyok, francia, egy népes család második gyermeke. Reimsben születtem, a Párizstól másfél órányira fekvő nagyvárosban. Szüleim adták át nekem Isten szeretetét, ezen kívül három nagy áldást kaptam elhívatásomhoz: első hogy ministránsként szolgálhattam minden vasárnap a szentmisén; második a cserkészet, a Robert Baden-Powell által alapított, semmihez nem hasonlítható ifjúságot formáló mozgalom, melyet a szentéletű francia jezsuita Jacques Sevin atya dolgozott át katolikus változatra. Harmadik a közép-franciaországi Fontgombault bencés apátság megismerése volt, ahol egyik bátyám szerzetes. Ennek lelkisége, egyházi légköre, a szeretet és a liturgia (különösképpen a római rítus rendkívüli formája) egész életemet meghatározták.
Egyetemre jártam, történelmet hallgattam, közben beléptem a „Tours-i Szent Márton” közösségbe, ahol öt év után azt tanácsolták nekem, hogy szánjak egy évet a hivatásom tisztázására, közben szolgáljam a szegényeket, utcagyerekeket a „Puntos Corazón” (Szívpontok) nevű szép evangelizációs munkában.
Ez a munka megfogott engem és a lelkiségi mozgalom a közép-amerikai Hondurasba küldött. Másfél évig voltam ott, rengeteg áldást kaptam, sokkal többet mint amennyit adni tudtam én. Ha megengedik nekem az összehasonlítást, abban az időben kaptam egy “hívást a hívásban”, ahogy kalkuttai Szent Teréz anya mondta. Elhívást kaptam arra, hogy a szegényeknek és azon belül a legkisebbeknek szolgáljak: a gyerekeknek. Szerzetes bátyám ekkor mesélt nekem a Szegények Szolgái Misszionáriusok mozgalmáról, akik elsősorban Peruban dolgoznak. 2001-ben visszatértem Hondurasból, néhány hónapot Franciaországban töltöttem, arra készülve, hogy egy évre tapasztalatszerzésre a perui Cuzcoba utazok. Később Giovanni Salerno atya, a közösség alapítója elfogadásával teológiai tanulmányokat folytattam a Santa María Madre de los Pobres (Szűz Mária Szegények Édesanyja) Szemináriumban, ami a spanyolországi Ajofrínban található Toledo közelében. Isten kegyelme által sikeresen befejeztem tanulmányaimat, örökfogadalmat tettem, diakónussá avattak, majd pappá szenteltek.
„Az Úr kegyelme által a legnagyobb ajándék az volt, hogy katolikus családban születtem.”
Dicséretem és hálaadásom Jézusnak semmi lenne a szentmise-áldozatat bemutatása nélkül, a szent eucharisztia köré összpontosuló élet nélkül, szentségimádás nélkül, szentséglátogatások nélkül, breviárium olvasása nélkül, rózsafűzér imádság nélkül és a gyerekek nélkül.
19 év telt el azóta, hogy beléptem a Szegények Szolgái Misszionáriusok közé. Jelenleg papként és misszionáriusként több száz szegény gyerek szolgálatában dolgozok Cuzco közelében, a Fiúk Városában, ami a Mozgalom központja és fő apostoli területe. Van itt bentlakásos iskolánk, kollégiumunk, szakképző központunk, műhelyeink, egy kisszemináriumunk, ahol olyan fiatal fiúk tanulnak, akik szívükben papi elhívatást éreznek.
Ebben az intézményben tanítok több mint ötven ministránsgyereket, egy húsz fős kórust vezetek, mi látjuk el a sekrestyei szolgálatokat, valamint hittant tanítok laikus csoportoknak akik támogatják mozgalmunk munkáját és más intézményeinkben is katekézist tanítok szegénysorsú gyerekeknek. Cserkészcsapatot is alapítottunk 75 fiú részvételével. A misszióban dolgozó nővéreinknek rendszeresen miséket celebrálok. A perui hadseregben van apostoli feladatom a katonák között, lelkigondozással és gyónási lehetőséggel szolgálok. Minden héten különböző missziós munka vár a hegyekben, öt falu tartozik hozzám. Misézek, szentségeket szolgáltatok, hittant tanítok, és a rendkívül szegény sorban élő családok anyagi szükségleteinek ellátásában is segítünk.
Ahogy Teréz anya mondta, a gyerekekkel és a szegényekkel való napi foglalkozás életünk mindennapi oxigénje, ők Isten mosolya a földön, az önzés és a megszokások elleni napi küzdelmünkben.
Jézust szolgálni a szegényekben
